A Greyjoy-ház

A Greyjoy-ok a Hősök Korában élt Szürke Királytól származtatják magukat.

A Vas-szigetek rablói - akiket „vasembereknek" neveztek azok, akiket kifosztottak - évezredeken keresztül a tengerek rémei voltak. Eljutottak Ibben kikötőjéig és a Nyár Szigetekig is. Büszkék voltak a csatában tanúsított bátorságukra és szent szabadságukra. Minden szigetnek megvolt a maga „sókirálya" és „sziklakirálya". Közülük választották a szigetek Főkirályát, míg Urron király örökletessé nem tette a trónt azzal, hogy megölette a többi királyt, amikor azok a választásra összegyűltek. Urron saját dinasztiája egy évezreddel később pusztult ki, amikor az andalok leigázták a szigeteket. A Greyjoyok, a sziget többi uraihoz hasonlóan összekeveredtek a hódítókkal. A Vaskirályok kiterjesztették uralmukat messze a szigeteken túlra. Tűzzel és karddal királyságokat hoztak létre magán a szárazföldön is. Qhored király joggal dicsekedhetett, hogy az ő törvénye addig tart, „ameddig az emberek érzik a só illatát és hallják a hullámok morajlását". Az elkövetkező évszázadokban Qhoren utódai elvesztették az Arbort, Óvárost, a Medve-szigetet és a nyugati partvidék nagy részét. Amikor azonban eljött a Hódító Háborúk kora, Fekete Harren király uralkodott minden földön a hegyek között, a Nyaktól a Feketevíz Folyóig. Amikor Harren és fiai Harrenhal elestekor elpusztultak, Aegon Targaryen a Tullyknak adta a folyóvidéket és megengedte a Vas-szigetek még életben lévő urainak, hogy felélesszék a régi hagyományt és maguk közül válasszanak vezetőt. Lord Vickon Greyjoyt, Pyke Urát választották.

Balon Greyjoy hat évvel Robert királlyá koronázása után fellázadt az uralkodó ellen, és a Vas-szigetek királyának nevezte magát. A felkelés kezdetben sikeres volt, a vasemberek megtámadták Lannisportot, és rengeteg hajót elégettek, elpusztítva ezzel a Lannister-flotta jelentős részét, de végül Pyke ostrománál legyőzték őket. A háború során Balon két idősebb fia, Rodrik és Maron, meghalt, a harmadikat, Theont pedig Lord Eddard túszként vitte Deresbe.

A Greyjoy-ház címere fekete mezőben arany kraken, jelmondatuk: "Mi nem vetünk". Székhelyük a Vas-szigetek legnagyobbikán, Pyke-on álló, a szigettel azonos nevű kastély.

Balon Greyjoy, a Vas-szigetek Ura, a Só és a Szikla Királya, a Tengeri Szél fia, Pyke Kaszás Ura
felesége, Lady Alannys, a Harlaw házból
gyermekeik:
- (Rodrik), legidősebb fiuk, elesett Tengerszemnél a Greyjoy-felkelés alatt
- (Maron), második fiuk, elesett Pyke falain a Greyjoy-felkelés alatt
- Asha, a lányuk, a Fekete Szél kapitánya
- Theon, egyedüli életben maradt fiuk, Pyke örököse, Lord Eddard Stark nevelt fia
fivérei:
- Euron, becenevén Varjúszem, a Csend kapitánya, törvényen kívüli, kalóz és rabló
- Victarion, a Vasflotta kapitánya
- Aeron, becenevén Hínárhajú, a Vízbefúlt Isten papja

A Pyke-ra felesküdött kisebb házak: Harlaw, Kőház, Merlyn, Sunderly, Botley, Tawney, Wynch, Testvérvár

Források:
http://gameofthrones.hu/hazak/nagy/greyjoy
George R.R. Martin: A Tűz és Jég dala regény-ciklus első kötetének, a Trónok Harcának függeléke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése